Sámánok és Táltosok a kortárs képzőművészetben
Az idők kezdetétől napjainkig, a világ társadalmi berendezkedése igen egyszerű felépítésű. A közösséget egy katonai vezető, régen a törzsfő, ma valami politikus vezeti, aki mellett egy szellemi vezető áll. Ma ezek láthatatlanok, régen varázslónak, papnak, vagy sámánnak, neveztek.
Mi zárójelbe helyezzük a jelent, s visszatérjünk a paradicsomi időkbe.
A vezér a politikai hatalmat gyakorolta, a pap-varázsló pedig az erkölcs, a hagyomány, és a tudás őrzője volt. A főnököt félték, a pap-varázslót tisztelte a nemzetség, különleges hivatása miatt. A főnök sem volt rá féltékeny, mert olyan tudásnak és képességeknek volt birtokában, ami összetartotta a törzset. Hitet adott az embereknek. Olyan magyarázatot adott a világ érzékelhető, de nehezen felfogható jelenségeire, amit könnyen meg lehetett érteni, és elfogadni.
A Magyarság, jelen tudásunk szerint, mintegy 1100 évvel ezelőtt Ázsia felöl vándorolt a Kárpát-medencébe. Sámán hitűek voltak. Mindazokat a feladatokat, amelyet egy sámánnak el kellett látnia, már több, speciálisan képzett személy végezte. Ezeket a foglalkozásokat a nyelv máig megőrizte.
Szükség volt egy papra, - amolyan fősámánra, - aki a hit letéteményeseként a szertartásokat, állat-áldozatokat mutatta be, temette a halottakat; őt táltos-nak nevezték. Minden komolyabb, az egész törzset érintő döntés előtt, a vezér kikérte egy jövőbelátó véleményét, őt jós-nak hívták. A gyógyító ember, a vajákos volt. A regős dolga a régmúlt eseményeinek emlékének megőrzése, és a jelen krónikáinak, történeteinek, a mondák megőrzése, elmesélése, éneklése volt.
Ezen feladatok ellátásához szükséges volt a tehetség mellett hatalmas tudásra. Érdekes mód, az emlékezet egy mellékes, szinpadias, bár fontos adottságra emlékezik, mellyel a sámán önkívületi, extatikus állapotba került, azaz elrévült. Hogy miért, ahhoz ismernünk kell a sámánisztikus világképet.
Van a föld, ahol az emberek élnek. Ez egy hatalmas sátor, melyet a közepén álló élet- vagy világfa tart. A ponyva - az éj leple - csak éjszaka kerül rá. E felett van a felső világ. Itt élnek az istenek, vagy jó szellemek, és a halott emberek lelkei. A föld alatt van az alsó világ, ami a gonosz lelkek, csúszó-mászó népek, és rontás tanyája.
Az élő embereknek, álatoknak, növényeknek, és az anyatermészet minden teremtményének lelke van. Tehát van egy halandó testünk, halandó, mert anyagból van. Aztán van egy halhatatlan lelkünk, mely anyagtalan, és a testhez van kötve. Azt csak annak halála után hagyhatja el, hogy érdemei szerint az alsó, vagy felső világba költözhessék.
De vannak kiválasztott lények, akiknek a lelke szabad. Ezt izé-nek, vagy az-nak nevezik, mely képes elhagyni a testet az ember életében is. Ők a sámánok. Dobjuk monoton zenéjével, kántáló fejhangú énekükkel, táncukkal, és bizonyos növényi főzetekkel önkívületi állapotba kerülnek, - elrévülnek - s ekkor a lelkük, az izé elhagyja testüket. Fontos esetekben utazásokat tehetnek az alsó és felső világokban, s kapcsolatba léphetnek az ott lévő lényekkel. Megtudhatják a múlt és jövő titkait. Áldást kérhetnek a törzs tervezett cselekedeteire, vagy éppen egy ma született gyermekre, segítséget egy beteg ember szenvedései enyhítésére. Elkíséri a halott ember lelkét a felső világokba, megküzdve az alsó világban lakozó gonosszal. De mint említettem, csak fontos esetekre tartogatja a sámán a lélekutazás adományát. Megvan viszont az a kontaktusteremtő képessége, - két lélek ha egymásba kapaszkodik - amivel kibányássza az emberek gondját, baját, ami megkönnyebbülést hoz az elesetteknek.
Sámán csak kiválasztott lehetett. A foggal vagy más fölös csonttal születetteket, vagy más jelek alapján alkalmasnak vélt gyermekeket évtizedekig tanították az öregek. Fájdalmas beavatási szertartások következtek, s ha megtalálták segítő szellemüket, csak akkor gyakorolhatták hivatásukat.
Sajnos ennek a tudásnak mára csak legendákban megőrzött nyomai maradtak, melynek morzsáit csak néhány elhívatott ember ismeri. E kiállítás a beavatottak munkáiból ad ízelítőt, akik megőrizték a régmúlt jelképeit, mondáit, hangulatát, s volt hozzá tehetségük, hogy nekünk - tudatlanoknak - a képzőművészet eszközeivel megmutassák azt. Azt a természetszemléletet, mellyel ezek az emberek élnek és nem visszaélnek teremtett világunkkal. Fogadjuk áhítattal, mert ez a múltunk, melynek ismerte nélkül nem igazán becsülhetjük meg jelenünket.
A kiállítás válogatás abból a szisztematikusan összegyüjtött anyagból, amit a fent leírt szellemiséggel rokonitani véltem. Az összeállítás önkényes, de egy alkotó sem tiltakozott a válogatásban való szerepeltetés miatt.
