PÓSA EDE
PÓSA EDE
Aki figyelemmel kíséri kiállításainkat
megfigyelhette, hogy olyan mestereket igyekszünk meghívni,
akik munkáikkal valamilyen jól meghatározható
érzést, hangulatot közvetítenek. Ezek az emóciók
eddig többnyire pozitívak voltak. Jóságot, kedvességet,
bölcsességet, szépséget. Még ha kritikus
is volt a hangvételük, azt valami groteszk formában,
humorba csomagolva tálalták. No nem mintha olyan hepi volnék,
de igyekszem a világvége hangulatot meglovagoló nagy
számban tenyészõ mûvészeket a házból
kizárni. Úgy gondolom, hogy a mûvészeteknek
ma az lenne a feladata, hogy szürke, televízókkal teli
világunkat megszínesítse, megrontott hangulatunkat
felderítse.
Lehet, hogy Pósa Ede ezt a sort most megtöri, ami az elsõ
pillanatban nem lesz szembeszökõ. Szép tájakat
látunk, csodálatos színekkel, békét,
harmóniát. Mégsem stimmel valami. Mintha valami hiányozna.
Persze, hiszen a falnak támasztott kerékpárnak, kert
szerszámainak nincsen gazdája. Ime az épített
és teremtett világ, amit otthagytak az emberek. Igy pedig,
minden szépségük ellenére szomorúak ezek
a képek. De ernnek oka van - mint azt annó Freud papa mondá.
Pósa Ede, eddig a Vajdaságban, Zentán élt.
Szép kariert futott be, nevét ismerték keleten és
nyugaton. Élte tevékeny életét, míg
néhány kedves úr úgy nem találta, hogy
túl olcsó a lõszer, és fegyver is sok porosdik
a raktáraikban. Megkeresték hát, az ilyenkor mindig
fellelhetõ kalandra, hatalomra, és pénzre éhes
bábokat, akiknek sikerült az addig békében élõ
Szerbeket, Horvátokat, Bosznyákokat, Albánokat - katolikusokat,
ortodoxokat, mohamedánokat összeugrasztaniuk. Bizonyára
sikerült ezzel jó sok pénzt keresniük, csak közben
tönkretettek egy gazdag, dinamikusan fejlõdõ szabad
országot, lakóit olyan morális züllésbe
kergetve, ahol mûvésznek helye nincs.
Pósa Ede hát ment, elõbb Szegedre, majd a Szekszárd
melletti Kistormásra. Most ott él és dolgozik, s remélem
lelke békéje is nemsokára utána jön, hogy
azok a bokrok mögé bújt eberek elõjöjjenek.
Azt hiszem elmondtam, amit lehetett. Csak két hibája van bevezetõmnek. Egy; ezt csaknem szóról szóra elmondtam már néhány évvel ezelõtt, kettõ; a helyzet azóta mit sem váltózott, sõt. Ede, azért mi nektek drukkolunk.
( Ligeti Gábor )
