festőművész
Oláh László festőművész az a fajta elhivatott mester, aki már kora gyermekkorától készült a pályára. Tette; mert apja példáját követte, tette; mert a Balaton-felvidéken nőtt fel, azzal a vizuális élményanyaggal a háta mögött, amit csak az itteniek ismerhetnek. Tette; mert olyan kézügyességgel áldotta meg a Teremtő, ami erre predesztinálta, tette; mert szeme van a világra, s tette; mert amit gondol, azt el is tudja mondani. Tette; mert ezt akarta.
Pedig, hát nem volt a dolgok
menete ilyen egyszerű. Amikor középiskolás
korba érett, az országban még három képzőművészeti gimnázium volt, ahova
neki vidékről, - mint említettem a Balaton - Felvidéken élte gyerekkorát
- bejutnia lehetetlen volt.
Barcsra került, vadászati középiskolába, amit némi fogcsikorgatások
árán, de elvégzett. Mérge annál is inkább
érthető volt, mert már a második évtől tele volt az ország neki való középiskolákkal.
Apja azonban, aki ismerte a szakma árnyékos oldalát, nem engedte az átiratkozást,
mondván - nem árt ha van az ember kezében egy tisztességes
szakma. Az én privát véleményem, hogy így járt jól, mert képein a visszatérő
motívum, az erdő, a természet. S nem
"csak" dekoratív mivoltukban, hanem valamennyin van valami apróság, ami
azt élővé teszi. Ilyesmit, csak az tud elkövetni, aki tegező viszonyban
van a szabad természettel, s ahhoz a szabadban eltöltött gyerekkoron kívül,
ez a négy év is kellett.
Utána aztán elindult a művészi
pályán, meglehetősen kalandos utakat bejárva. Sok mestere volt,
akik tanították, volt aki butította. Tudomásom
szerint, mert erről nagyon nem szívesen beszél, Dániában, egy Holland mester
tette őt helyre, s irányította őt arra az útra, amin úgyis járt. Hagyta,
hogy az általa felvállalt impresszionista, nagyon napfényes piktúrát művelje,
belecsempészve kedvenc tündéreit.
Ezért aztán jó nagyokat kap a fejére, az 50-60 éves fiatal
művész nemzedéktől, mert hogy minek dolgozik ilyen avittos stílusban. 25-30
éves kollégái ezen jókat mulatnak. Azt csak én jegyzem meg csendesen,
hogy a nagyon modern kollégákkal szemben, Oláh Laca barátunk bár igen sokat
dolgozik, képeit rendszerint nem a majd utólag hálásnak vélt
utókornak festi, hanem el is adja őket.
Nem csak a szelíd tájait,
hanem a nagyvárosi dzsungelben készült zenész krokijait is, melyekre külön
szeretném felhívni nagybecsű figyelmüket.
