Enteriőr
Enteriőr
Kedves régi barátaimat van szerencsém bemutatni, akik nem ismeretlenek
már Önök előtt sem, hiszen külön-külön már láthatták munkáikat, de így
együtt most mutatkoznak be először nálunk. Mert hogy így van rendjén az
ő szereplésük, hiszen házastársak ők. Azt hiszem látszik is rajtuk, sok
közös év áll már mögöttük, jóban – rosszban.
Jóban, mert szép karrier áll mindkettejük mögött. A szakma elismert
tagjai Ők, Munkácsy díjjal és számtalan kiállításon – biennálén nyert elismeréssel.
Dékány Ágoston a régészetre specializálta magát, a Nemzeti Múzeum nagy
ásatásait rajzolta végig szépen pontosan, és lett a
szakma első számú illusztrátora. Kemény munka, hatalmas fegyelmet,
összpontosítást, alázatot és szakmai tudást igényel.
Lacza Márta az irodalmi lapokat célozta meg. A ’70-es, ’80-as években
nem is jelent meg kis pufók, a világra rácsodálkozó aktocskái nélkül magára
valamit is adó kulturális hetilap.
Aztán új idők következtek. Az ifjú titánok nem szertik a Lacza-Dékány
páros képviselte nagy generáció tagjait, csak ha azok a megfelelő asztaltársaság
körében töltik napjaikat, erős italok fogyasztásával, langyos beszédek
interpretálása közepette. Barátaink e helyett inkább visszavonultak csepeli
műtermeikbe, és dolgoztak. Leginkább festettek, és nem is rosszul. De megtörtént
a katasztrófa, porig égett a műterem, benne pusztulva teljes a életmű.
El tudják ezt képzelni? Egy érett művész húsz évi munkája, az egész élete.
Azt hiszem ez az a sokk, amitől a normális ember agya bekattan, élete olyan
vakvágányra kanyarodik, ahonnan nem vezet út visszafelé. Ha egyáltalán
megmarad, a munkája halálsikoly, fájdalom.
Ezzel szemben egészen mást látunk. Dékány Ágoston virágaiból, portréiból,
aktjaiból vagy Lacza Márta talányos háttérből kikukkoló emberei szeméből
egy másik világ sugárzik.
Nekünk, csak átlagosan sérült lelkeknek ez ismeretlen, elfeledett világ.
Nézzük csak meg közelebbről, ha nem hiszünk a szemünknek.
Tessenek csak belenézni egy képbe. A világ körülöttünk tulajdonképpen
nagyon egyszerű. Felülete színes, és ha nem akarjuk a rejtett értelmét
megfejteni, s főleg nem a szomszéd javait leltározzuk, kiderül milyen kerek
az egész. Ha lenyugodtál – mert lenyugszol, ez az egész látvány valami
hallatlan nyugalmat áraszt. Azt a harmóniát, amibe ha nem is sikerül valamennyiünknek
eljutni, de a szívünkben ott él a vágy, hogy benne éljünk. Sejtjük, hogy
ez nem megy, de legalább tudjuk, mert látjuk, hogy van egy másik, festett
világ, amiben nem lőnek ránk, nincs adóellenőr, nem hívják a zsigerelést
reformnak, nem száll el egy pillanat alatt egy élet munkája, nincsen depresszió,
nem aláznak földig ostoba hivatalnokok, nem kell a gázszámlástól rettegni,
és főleg nincsenek benne közszereplők. Ahol a piros háztetők alatt fehérek
a falak, mindig zöldek a fák, a keblek feszesek és nagy magas ég borul
a fejünk fölé. Friss, tiszta levegővel, és balzsamos illatokkal. A szemek
életről, reményről mesélnek. Ez a világ nincsen belakkozva, ami jótékonyan
eltakarna sok mindent. Ez, ilyen. Így kerek, és így egész. Aki látja, tudja.
Hát nem csodálatos?
Lacza Márta festőművész
