1946 december 2-án született, Csepelen. A Képzőművészeti Gimnáziumot,
1967-ben végezte el. 1974-ben a Képzőművészeti Főiskola, festő tagozatán
szerzi meg diplomáját. Azonnal tagja lesz a Képzőművészeti Alapnak, majd
1979 óta, a Szövetség képgrafikus szakosztályának is. Derkovics Ösztöndíjas,
1983-ban Munkácsi Díjat kap. Munkáit számos hazai és külföldi kiállításon
mutatta be, sikerrel. Tudását azóta is rangos művésztelepen csiszolja,
többek közt, a Flamand Kasterlee-i grafikai telep évente visszatérő lakója.
A Magyar Képzőművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos
Egyesületének a tagja.
Valamikor az ártatlanság korában, volt egy hetilap. Sokan szerettük,
mert bár az éppen akkor uralkodónak állt a befolyása alatt, de ezt a munkatársai
nagyon jó érzékkel tudták kijátszani. Nem voltak túl hangosak, de akinek
szeme volt és füle, az pontosan tudta hogy miről is van szó a sorok között.
Mikor megvettük, legelőször végiglapoztuk, hogy megnézzük a képeket.
Nem volt egyszerű feladat, mert hatalmas, nagyon kényelmetlen lapjai voltak,
a legvékonyabb, minden tartást nélkülöző papírból. Ráadásul két ívre volt
hajtogatva, ami további szituációs játékokra adott alkalmat. De munkálkodásunk
nem volt hiábavaló, mindig akadt két-három „Lacza” az illusztrációk között.
Ezek mindig pufók, barokkos lány-aktokat ábrázoltak, kívánatosan gömbölyded
idomokkal. Hol szólóban, hol többedmagukkal virítottak, némelyüket már
személyesen ismertem. Nagy kerek szemükkel néztek ki a képecskékből, vagy
egymással voltak elfoglalva. Mindig ugyanazok. Évekig. Tulajdonképpen az
első tíz rajz után, már nagyon unalmassá kellett volna válnia a dolognak.
Ráadásul pici apró pontokból épültek fel Lacza Márta grafikái. A sötétebb
tónusnál sűrűbben, a világos részeknél ritkábban helyezkedtek el. Dokumentáló
grafikusok használják ezt a technikát, mert nagyon plasztikusan lehet vele
ábrázolni bármit, annak ellenére, hogy nincsenek vonalak, s hiányoznak
az éles kontúrok. Csak hát igen macerás munka, és nem igazán látványos.
Mármint a technika, mert a Lacza által készült aktok igazi húst viseltek
magukon, éltek, vibráltak, nagyon tudták hordani kívánatos nőiességüket
és valamennyien egyéniségek voltak. Pufókságukban is szépek voltak, és
nagyon kívánatosak. Jó volt rájuk nézni, felderült tőlük az ember lelke.
Receptre írták őket antidepresszáns szerek helyett, mert nagyon lehetett
őket szeretni.
Aztán múlt az idő, történt egy s más. A világ megváltozott, Lacza Márta
és férje - Dékány Ágoston otthona, a komplett életművükkel egyetemben porig
égett.
De házukat újra építették, és mihelyst volt hova lehajtani a fejüket,
újra dolgozni kezdett. Mostanság leginkább fest. Képeinek bár kicsit nagyobb
terük van, a főszereplő mégis a figura. Nyoma sincs rajtuk a depressziónak,
pedig egyrészt lenne rá oka, másrészt ennek van most itt a divatja. De
Lacza Márta tudja, hogy az élet él, és élni akar. Mi, vajon miért nem?
A kollekció elsősorban a tűzből kimentett pár - olykor sérült - grafikát mutatja be, és új festményeiből néhányat.
