Vásárlás útján, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával néhány Ligeti Miklós által készített műtárgyat vásárolt a múzeum. Különös öröm ez számunkra, mert olyan korszakok termése a három alkotás, mely kevéssé ismert. Köszönet a támogatásért.
1899-ben készült a szobor, mely a művész Ruzsli nevű húgát ábrázolja. Birtokunkban van erről a darabról egy korabeli, még az öntőállványon készült fotó, melyben húgának (Rózsikámnak) dedikálja a művész a szobrot.
Aszimmetrikus kompozíció. Körplasztika, de domborműnek álcázva. Különösen ifjú korában alkalmazza ezt a trükköt Ligeti, mert a mesterségesen létrehozott mozgalmas háttéren szabadon engedi játszani a fényt.
Ligeti azon kevés művészek közül való, aki tud karaktert adni egy gyerekről készült portrénak is, ami egy kialakulatlan arc esetén nem egyszerű feladat. Beszédes pózt választ, és a tulajdonképpen csak büsztnek készült alkotásba becsempészi a kezeket is, amik gesztusukkal már mesélnek. A tágra nyílt szemek, felemelt áll, a könyöklésre utaló kezek, és a szép arc együtt fejezik ki a címként jelölt ártatlanságot, a világra való rácsodálkozást. A háttérként ábrázolt liliomok csak a szecesszió stílusától elvárt követelményként kerültek a szoborra. A korabeli fotón egyébként jól látható, hogy az eredetileg szívezett volt, de mára már csak nyomokban látható. 1903-ban márványba faragott változatát az Egri Érsek megvásárolta a Nemzeti Szalon anyagából. Ma is látható, az Érseki Palota egyik lépcsőfordulójában áll.
1913-ban az Ernst Múzeumban Ligeti Miklós sikeres egyéni kiállítást rendez. Az ismert szobrok mellett több vitrinben kerámia kisplasztikákat, vázlatokat állít ki. A pillanat szülte kis kompozíciók, - némelyek ki sem lettek égetve – odavetett vázlatok, népi zsánerek, megannyi apró lázadás a biedermeier vitrintárgyak ellen, melyek elengedhetetlen tartozékai a polgári lakáskultúrának.
Nos, ezek a mellékesen kiállított darabok, meglepő sikert aratnak. Kritikusai – leginkább Lyka Károly az Iparművészetben közölt illusztrált hosszú cikkében – örömmel fogadják Ligeti ez irányú ambícióit, mely eredményeként megbízza őt a kultuszminiszter egy állami kerámiaműhely felállítására. A műhely beindul, a Lóversenypálya lelátói alatt kezdi el munkáját, de a háború kitörésével a munka leáll. 1922-ben már mint Művészi Kerámiagyár, az angyalföldi Gömb utcai gyárban folytatja tevékenységét a lelkes csapat, szép – leginkább külhoni sikereket aratva.
Ez a plasztika, az MKM egyik figurája. Létezik színes változata is, a megrendelők azt preferálták, s bár Ligeti ezt az egyszerű fehéret kedvelte, ebből kevesebb maradt fenn.
A csókolózó fiatal pár, népi zsáner, ma már kissé közhelyesnek tűnhet, de a századelőn a szecesszió nehezen elért vívmánya volt
