Újraállították Ligeti Miklós: Déryné című szobrát

Újabb rést sikerült befoltozni Ligeti Miklós szobrászművész köztéri szobrainak elbontásának sorában, már ha megbocsájtanak ezért a szörnyű képzavarért.
Nos a lényeg, a Budavári Önkormányzat 1910 szeptember 21-én a Horváth kertben újra felállította a Déryné szobor rekonstrukcióját.
Azt tudni lehet, hogy az eredeti mű, a háború során, javítható sérülést szenvedett. Márai Sándor naplójában olvasható, hogy a feje letört, és hónapokig feküdt a szobor lábai elött, várva a visszaillesztésre. Sajnos az elbontás mellett döntöttek az illetékesek, pedig mint a carrarai márványszobor két primadonnának állított emléket. Ugyanis a szoborhoz modellt maga Bajor Gizi állt, abban a kosztümben, amiben az éppen akkor nagy sikerrel játszot darabban fellépett.
Az új szobrot, az erdélyi Polgár Botond készítette, egy egészen apró hibával, ami bizonyára a rendelkezésére álló képanyag szűkösségével magyarázható. Ő inkább a porcelán másolat gesztusát fogta meg, ami az egész alakos szobortól kissé eltérő, a méretkülönbség miatt. Nekem hiányzik az a mozdulat, ahogyan előrehajol, a nyaka megnyúlik s betakarja a közönséget a lényével, amire csak ilyen hatalmas előadóművészek képesek avitt deszkájú szinpadokon állva, ihletett pillanatokban.

(lig)