A két Kapoli
A két KapoliId. Kapoli Antal (1867-1957) fiatalkorában elszegõdött
pásztornak. Ez akkortájt igen romantikusnak tûnõ
mesterség volt. Kora tavasszal - Szent György napján
- kihajtották a birkákat a legelõre, és csak
késõ õsszel tértek haza. Addig a jószággal
voltak éjjel-nappal.
Ehhez a szilaj élethez megfelelõ felszerelés kellett,
melyet minden pásztor maga készített el. Botot, kobakot,
ilyen-olyan dobozokat, só és gyufatartót, a kollégáknak
kanászkürtöt, vagy éppen furulyát. A legfontosabb
szerszámuk a pásztorbot volt. Nemcsak a járásukat
könnyítette meg, hanem a végén levõ kampóval
emelhette ki a beteg, vagy nyírni való jószágot.
A kobak, a kulacs õsének tekinthetõ. Ebben tárolták,
illetve hordták magukkal az italukat. Tökbõl készült,
és bármílyen furcsa, a folyadék nem áztatta
szét az edényt, sõt hûvösen tartotta italukat.
Nos, ezeket a tárgyakat faragták meg, s díszítették
ki a maguk örömére, és a mi gyönyörûségünkre.
Ebben a díszítésben ért el mesteri fokot
Kapoli Antal. Elõbb csak a maga szórakozására,
majd mikor híre ment tudományának, másoknak
is dolgozott néhány fillérért. Mintáit
maga találta ki. Ismerte az õsi motívumok - figurák,
virágdíszek - jelentését, melyeket használt,
s néhányat maga is kitalált. Munkái senkiével
össze nem téveszthetõk.
Tehetségét elismerték. Elõbb 1929-ben Kaposvárott
Arenyéremmel, majd 1955-ben Kossuth dijjal jutalmazták.
A mesterséget fia, ifjú Kapoli Antal (1893-1971) örökölte,
és mûvelte mesteri fokon. Munkái mellett további
elismerés illeti azért, mert mind a hét gyermekét
"beoltotta" a faragás és mûvészet szeretetével.
Már a harmadik -negyedik generáció mûveli a
szépmesterségeket.
A múzeum anyagából állítottuk össze
képes albumunkat. Részletes információkat a
tanulmányoknál talál.
